Négy ország negyven diákja Budapesten
A "Mi és a szomszédaink" négy ország diákjai számára kiírt internetes verseny döntő fordulójára 2007. november 23-25. között került sor Budapest. A három internetes forduló utáni legjobb 15 csoport, akik Horvátország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország DSD-iskoláiból érkeztek, november 24-én mutatták be a maguk készítette plakátokat. Elbűvölő sokszínűségről és kreativitásról tanúskodtak ezek a munkák. Sok csapat bizonyította magasszintű nyelvtudását is.
A versennyel kapcsolatos információk megtalálhatók a cryzis.vmg.sulinet.hu/~4LWette oldalon.
A képgalériában megtekinthető néhány, a döntőn készült fénykép.
3619_4l_wettbewerb_im_pesterlloyd (pdf, 191,45 kByte)
3622_4l_wettbewerb_in_neuer_zeitung (pdf, 108,82 kByte)
Nyelvtanulás a mindennapokban
Tölts el egy fél vagy egy egész évet egy német családnál, foglalkozz sokat gyerekekkel: szinte a szó szoros értelmében "játszva" tanulod meg a német nyelvet. Általában ügynökségek közvetítik ki az au paireket. De hogyan lehetünk biztosak abban, hogy az ügynökség becsületesen jár el, és jó családokhoz közvetíti ki a jelentkezőket? A Szövetségi Családügyi, Idősügyi, Nőügyi és Ifjúsági Minisztérium támogatásával és a Nemzetközi Ifjúsági Csere- és Látogatásszolgálat (Internationaler Jugendaustausch- und Besucherdienst e.V. - IJAB) szervezésében most tüntették ki Berlinben az első 51 au pair közvetítőügynökséget az "Au pair incoming" RAL minőségi tanúsítvánnyal. Részletek a szórólapon olvashatók.
Flyer: Au-Pair-Agenturen mit Gütesiege (pdf, 342,27 kByte)
A 2007/2008-as tanév első félévében a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Tanszékén megkezdődött a DFU-szakos kiegészítő képzés. Erre a négyféléves kiegészítő képzésre egyrészt német-történelem szakos tanárjelölt hallgatók jelentkeztek, másrészt indult kiegészítő képzés diplomások részére is. Ide matematika, földrajz és biológia szakos kollegák jelentkeztek.
A magyarországi DSD-iskolák igazgatói nyilatkozatot határoztak el
2008. március 7-én került sor a Német Nagykövetség budapesti épületében a magyarországi DSD-iskolák 4. konferenciájára. A 32 DSD-iskola igazgatója nyilatkozatot fogadott el, amelyben javasolják, hogy iskolájuk legyen helyszíne a végzős tanárszakos hallgatók tanítási gyakorlatának. A tanárképzésnek a bolognai modellre való átállítása "rövid tanárjelöltséggel" jár együtt. 2011-től a tanárjelöltek a mesterképzés lezárásaként féléves iskolai tanítási gyakorlaton vesznek részt. Ez a magyar oktatásügyben fontos lépést jelent az oktatás színvonalának emeléséhez vezető úton.
A nyilatkozat egyben a magyarországi DSD-iskolák egyesületének alapítóokirata is. Munkacsoport dolgozza ki a következő iskolaigazgatói értekezletig az egyesület alapszabályzatát.
Erklärung der ungarischen DSD-Schulen (pdf, 84,54 kByte)
Döntő a Corvinus Egyetemen
Február 22-én kerül sor a matematikaverseny döntőjére a budapesti Corvinus Egyetem épületében. A verseny utolsó fordulójába a selejtezők után 50 diák jutott. A zárórendezvény és a díjkiosztó nyilvánosak.
Wettbewerb Mathe 2008 (pdf, 13,00 kByte)
Március 13 - 15-én az ELTE Matematikai Intézetében
A munkaközösség tavaszi továbbképzésére a budapesti ELTE Matematikai Intézetében kerül sor. Délelőttönként a résztvevők a Matematikai Módszertani Társaság éves közgyűlésén vehetnek részt. A közgyűlés programján több mint száz, a matematika módszertanával foglalkozó előadás hangzik el. Vitaindító előadást tartanak többek között Vizi E. Szilveszter és Lovász László - mindketten a Magyar Tudományos Akadémia tagjai. További információ: holger*wendlandt(a)t-online*hu
Nem csak a vizsgára tanulunk
2008. április 25-én került sor a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban a magyarországi DSD-iskolák diákjainak szervezett prezentációs versenyre. A versenyen a diákok maguk készítette már bemutatott vagy erre az alkalomra készített előadásokkal szerepeltek. A megmérettetés nemcsak a DSD C1 vizsgára való felkészüléshez nyújtott segítséget, hanem - mivel az előadásokat ismeretlen közönség előtt kellett megtartani - a későbbi szakmai élet előgyakorlata is volt.
A versenyre a következő iskolákból érkeztek diákok:
Apáczai Csere János Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs
Eötvös József Gimnázium, Tata
Friedrich Schiller Gimnázium, Pilisvörösvár
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, Pécs
Leőwey Klára Gimnázium, Pécs
Német Nemzetiségi Gimnázium, Budapest,
Petőfi Sándor Gimnázium, Mezőberény
Táncsics Mihály Gimnázium, Mór
Tolnai Lajos Gimnázium, Gyönk
2008. április 25-én pénteken a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban
A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium a budapesti és a pécsi ZfA-szaktanácsadókkal együtt versenyt ír ki a magyarországi DSD-iskolák diákjai számára. A versenyen új és régebbi prezentációval egyaránt részt lehet venni. A verseny célja, hogy lehetőséget nyújtson a diákok számára, hogy gyakorlatot szerezzennek a nagyobb és ismeretlen közönség előtti prezentálásban. A versenyre 2008. április 25-én 11 órakor kerül sor a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban (1183 Budapest, Thököly u. 7.)
Präsentationswettbewerb Anmeldeformular (doc, 149,00 kByte)
Präsentationswettbewerb Ausschreibung 04/2008 (pdf, 62,58 kByte)
Némettanári továbbképzésen beszélgettek diákok a tanárokkal
Ők négyen, Draxler Barbara (Leőwey Klára Gimnázium, Pécs), Kis Viktória (Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest), Kronavetter Ádám (Friedrich Schiller Gimnázium, Pilisvörösvár) és Stefán Krisztina (Koch Valéria Oktatási Központ, Pécs), DSD-iskolák tanulói. A német nyelv elsajátításában nyújtott kiemelkedő teljesítményükért - másik 32 magyar diákkal együtt - elnyerték a PAD három- illetve négyhetes németországi ösztöndíját. Utazás előtt kézhez kapták az Európai Nyelvtanulási Portfólió egy-egy példányát, amelyet a budapesti németnyelvi szaktanácsadó bocsátott rendelkezésre. Hazaérkezésük után némettanáraik segítségével kitöltötték a portfóliót. Ennek során tudatosult a diákokban, hogy milyen sokrétű lehetőségük volt és van arra, hogy iskolán kívül is bővítsék nyelvismeretüket. Kötetlen beszélgetés során nagy magabiztossággal prezentálták "kész" portfólióikat és számoltak be tapasztalataikról az értekezleten részt vevő tanároknak. A beszámolót követő megbeszélés arra is rávilágított, milyen hasznos is tud lenni a diákok és tanárok közötti nyílt eszmecsere.